FRANZ von LISZT ?

Lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

… Amikor elolvasta a cikket nem tudott vele betelni. Állott az ablak üvege elött és figyelte a cseresznyefák virágainak rezgéseit a szélben. Elméjében látta amint elsuhan a bűszke női arc hírtelen a fa alatt és látni vélte annak homlokán és szempilláin amint felfogja és érzékeli a szél játékát. Aztán azt is látta képzeletben, hogy a nő megrezen mikor a szél jobban megszorongatta a cseresznyefa lombját és virágai mint ezer apró hegedű hangja az operaházban hírtelen fortissimora váltanak egy csendes békés ballada után….

Felforrt a vérre és ujjaiban olyan bizsergés támadt, hogy izgalmában ujjait szétfeszítette és csak nehezen tudott összpontosítani az írásra. Jaj nem ! Ezt nem lehet leírni…..

Lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

A szolgálólány épp ekkor lépett be a zöld és fekete színekben játszó szobába megbillentve az ablakot melyen most a tavaszi szél csak úgy kéretlenül, alattomos hizelgássel beözönlött és megtölötte a szobát frisseséggel. Vérében a forrás mint visesésehz érve a patak felgyorsult s testét lekét átvette a szellemvilág, nem hallotta a zongorát sem csak játszott játszott rajta mígnem összeroskani látszott a székén.

„Áhh, Metheora ! – te gonosz kisértet, kiáltott fel. Szemei szomorúan néztek, az emúlt három percnyi tombolás lehütötte testét lelkét. Szíve mosolygott és tudta, hogy a vasárnapi előadásra Herr Grubensnek meglepetést fog ezzel okozní, a kiírt darabot erre fogja lecserélní. És meglepi a világot, abba a fájjó hangzatú szinfoniába kell, – Igen kell ! –ez a változás.

–    Mit neki szomorúság és dráma ? – gondolta boldogan

Álmodozva messzire gondolt és nyugoodt volt. Hmm – mosolygott ismét magában, most szeretné, igen szeretné ha ez a lány ki az ablakot megnyitotta és virágot hozott az asztalra most hozzáérne és ő nem kellene semmit sem mondjon csak élvezze a perceket és akarja, igen akarja érezni azt az érintést amit egy idegen nő adhat neki.

A lány kiment a szobából, erre akor jött rá mikor az ajtó halkan becsukodott. Hallotta amint a lány felszalad a falépcsön az emeletre. Hmm, biztos a szobákat rendezi.Eldöntötte róla fog irni egy rhapszódiát vagy valami hasonlót.Ez a magyar lány több érzést okoz benne mint bármelyik más. Ó itt nem , -Nem,nem ! – nem arról van szó. Ő tudja jól.

A lány apja mesterember, valamilyen csatába még érdemrendet is kapott a királytól. Magyar család a javából , minden kéz dolgos ebbe a családban ….

–   Igen ! – bűszkeséggel tölti el a feladat. Egy csillag száguldott végig az agyán. Írni kell írni kell egy történetet. Egy történetet erről a kicsi népről. Vannak benne vidám történetek és van benne szomorúság, van valami a beszédébe ennek a népnek ami …ami annyira küönlegessé teszi.

  –   Egy történetet fogok írní ! Zenében. Sorsok hangjai, egyszerű emberek párbeszéde lesz benne, és igen beleírom azt a sok sok véres háborút és békességet. Beleírom azt, hogy asszonyok jönnek haza a faluba, beleírom, hogy a kisgyerekek régebb is mint most felnőnek mint ország gyümölcsei, van kiket a vihat elvisz s van kik anyjuk mellett maradhattak az idők során. Reggel a magyaroknál imával kezdődik és a lányok ugyanugy mint minden lány ifjú hercegekról álmodoznak, igen ! – és van olyan is ki csak az életet imádja és nekik is kijut a sorből jó is, rossz is.

  • Igen ezt is beírom! Zenébe, mondta hallkan és kitárta egészen az ablakokat.Leült a zongora elé és midőn behunyt szemmel írta sok sok ember sorsát volt mikor szomorúvá lett s volt mikor mint aki gyerekmeséket ír : boldog volt.

Eszébe jutott hirtelen, valamikor egy kis dunaparti falucskába volt. Oda esteledett.A hintó egy korcsomához vitte itt azonban már tele volt minden fekvőhely, – menjen Herr Szabóékhoz.- utasította az álmos szakácsné ki kedvtelenül épp hozzákezdett a kenyér dagasztához. Egy siheder kölyök ugrott fel a kocsisa mellé és igazitotta el a sötét utcákon míg el nem érték Szabóék házát. A nagy kapu azonnal megnyilott és meglepetésébe majd kiugrott a hintóból. Az udvaron tábortűz volt és lányok támcolték azt körbe.Az árnyaik mesésen suhantak körbe körbe a ház és a csűr falain. Emlékszik, ők dúdolták zenéjüket melyre táncoltak. Kinyilott a hintó ajtaja és leugrott a kis lépcsőkről. Egy fehéringes bajszos férfiú tessékelte be a házba.ahol emlékszik túroscsusza volt épp osztva a vendégeknek. Életében nem evett ilyen finomat közben kiosont az udvarra és helyet foglalt egy szolőtőke mellett egy tuskón és figyelte ahogy azok a lányok és asszonyok halkan dúdolva táncolnak a tűz körül. Egy dallam megragadt a fülében s közben a lányok és nők egyre gyorsabban és gyorsabban táncoltak a tűz körül, olyan volt, … olyan volt mint valami viharos álmot látna a dal szolt és a lábak egyre gyorsabban, egyre gyorsabban verték a port míg egyszer csak zsupp ! …

Vége lett mindennek. A lányok kacagva széledtek széjjel és a nagy viharből nem maradt más mind a tűz pattogása. Akkor érezte először ! Ennek a népnek élete van és története.És ezek a nők eltáncolták ezt olyan színesen és drámaian és mégis olyan vidám volt az egész, hogy talán ha hegyek lettek volna a környéken talán azok is megemelték volna jégsipkás fejfedőjüket ennek a vidámságnak látszó sorstáncra.

Lágyan siklott végig a zongora billentyűin.

Rapszódiát irt elméjében, rapszodiát mely egy népről szól azoknak kik soha nem látták ezt a népet igaziból.

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

www.tollal.hu, 2011, aprilis

www.erdelyimagyarok. 2011 junius, főoldal

Leave a Reply

Your email address will not be published.