A cifraság

Volt egy kicsi hamisság abban a sziklában. Mintha csak úgy lógna ki a hegyoldalból magában vigyorogva várva, vajon kire zúduljon,
midőn épp alatta halad el. Segítette a szörnyű tervet az Idő is, alattomosan mosva ki alóla a földet és a kisebb köveket, igyekezve, talán,
pont az ő segítségével fogják ezt a számukra vicces csínyt elkövetni.
A patak az út alatt futott tervükön kacarászva előre, megmutatva
az irányt mindazon lelkeknek, kik messzi földről óhajtották ezen helyeken járva keresni a hazafelé vezető utat.
Mózes, az öreg, nagyot pihenve, elégedett arccal ült egy kövön az
út mellett és azon gondolkodott, talán mégsem szülőfaluja a világ kö-
zepe. Gondolataiban vegyesen játszott az elképzelés és csodálkozás
egymással, … előidézett, meg-megjelenített újdonságokat, majd ezeket mindig a friss szél s a patak csorgadozása törölték elméjéből, s
majdan vágyakozva gondolt arra, hamarosan milyen jót fog egyet az
eresz alatti fonott székében szunnyadni. S a valóság pediglen, mely
nem hagyá a csodákat s az újdonságokat az elméjében megmaradni,
nem volt más, mint az a tény, hogy egy cifra világban járt tizennégy
napig s most, mióta a vonatból leszállott, újból otthon érezte magát.
Talán, ha a csíki pályaudvaron csak egy nagy barnamedve várja, akkor is leszállott volna a szerelvényről, mert annyira hiányzott ez a
nagy magas, rettenetes világ.
Ült a kövön és azt kezdte megfigyelni, a patak mentén ha jól előné-
zett a távolba, már a szomszéd falu tornyát is meglátta mintha, s ezen
talán a kicsi keresztet is. De ezt a keresztet csak úgy, hogy a lelkivel,
mert az bizony olyan kicsi volt, mint egy rövid „Istenálggya!”. Nemhogy a vonat is járt volna abba a faluba! Az már nagy cifraság lenne
errefelé. Ej. Eszébe jutott a cifraság. Hogy azt ő úgy szerette. Újból
vigyorgott magában egyet. De hiszen itt senki nem látja…
Lefejté tarisznyáját válláról, s elővette azt a nagy barna csomagot,
mit lánya, Gizike oly nagy lélekkel s még nagyobb sóhajtásokkal cso
41
magolt volt össze számára a hosszú útra. Volt benne minden finomság, a kolbászt, azt valahogy nem szerette, a kalauznak oda is adta
három cigarettáért. Megnézte újból a cifraságot, kicsit gondolkodott
mellé, aztán mégsem merte. A szép barna vekniből kerek karajt szelt
magának, s abból a híres pástétomból jót kent rá. Jóízűen ette. Hallgatta a patak csörgését és egyre nagyobb étvággyal volt el. Az igaz,
hogy Gizike szinte a lelkit is belecsomagolta a tarisznyába, hadd kerüljön belőle egy kis darab haza is az édesanyjához, de most talán
ezen a szép hegyi úton már rég kiszállott onnan. Szerencsés lány.
Okos férjeurát talált magának. Akkora házban laknak Kolozsvárott,
talán a Felszeg mindenestül beleférne. Ha egy szusszanásnyira is, de
az egyszer biztos. Akkora folyosó volt az emeleten, megfelelt volna
egy kisebb utcának is. Mikor első nap kinézett az ablakon, mintha
a Toronyból nézett volna ki. És mennyi ember az úton. Hogy ezek
mit dolgoznak egész nap, nem tudja, de mind úri forma volt mindenik, épp, mint a veje ura. Ott látta meg az ilyen cifraságot először így.
Nagy divat volt.
Újból elővette, s majd elvitte az ördög, annyira nem bírt neki ellen-
állani. Na, de aztán az Isten ráparancsolt kicsit a lelkére, mert hirtelen
nagyot dörgött az ég valahol. Felnézett a lelógó sziklára és látta, hogy
föléje mintha felhők kerültek volna. Eddig a nagy hegytől nem látta.
Szaporán szelt még egy kerek karajjal ebből a gumihéj-szerű kenyérből, majd elhúzta a száját s szaporán csomagolni kezdett. Azért a cifraságot nem volt mégsem lelke betenni a tarisznyába.
De hiszen senki nem tudja meg, ki tudja, mikor találkoznak majdan. Egy-két év el kell teljen, míg Gizike a férjével hazamerészkedik.
Elindult lefele az úton. A szikla alatt elhaladva felszabadult, érezte,
mintha egy fenyegető nagy veszély alól menekült volna el. Nézegette
a kezében maradt ereklyét, és csak haladt, nem gondolva semmire.
Úgy számította, egy jó óra alatt hazaérkezik. Lentebb szamócát talált
az oldalban, jól esett most neki, annyi minden egyéb után. Igaz, annak a francia bornak finom volt az illatja, de most ez valahogy jobban
esett neki. Újból elővette a cifraságot s arra gondolt, most még van
lehetősége azt megenni. És újból vigyorgott a gondolatán. A friss for
42
rásvíz visszazökkentette lelkét hazájába. Már nem kívánta úgy. Jó lesz
az az asszonynak is. Cifra meglepetés. Örüljön az is. Úgysem evett
még ilyet.
Vigyorogott, majd kiesett a fogsora. Az igaz, most az övé ez itt a tarisznyában, de hát ő nem tudta megállani, s cifraságból az asszonyét,
mit Gizike pakolt, megette már a vonaton. Az olyan kívánatos volt, a
nagy piros fényes papírjában. Majd jó lesz az asszonynak az, amit Gizike neki pakolt. Ez ugyan nem annyira fájin, de ugyanaz van benne.
Mogyorós amerikai csokoládé. Ej, az olyan cifra! És finom. De, majd
hazaér, s elveri étvágyát egy kicsi itthoni csörögével.

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.