Alkony elött

Ott ült Istók a kocsma előtti fapadon, és röhögött. De úgy, hogy
a levegőt is nehezen vette, hiába is próbált volna csillapodni, arcá-
ra ráfagyott a széles jókedv. Röhögött könnyes szemekkel, és amikor
kínjában odavágta báránybőr kucsmáját a földhöz, újabb görcs kapta
el, és kétrét hajolva kezdte elölről, szinte kínozva a cselekvéstől. Rázta
a testét az ördög, de erősen.
Mindez messziről kicsit bolondosnak látszott a felszeg irányából
jövőknek, mire megszaporázták lépteiket, hadd lássák, mi az a bolondulás ott lentebb az utcában. Mózsi bá is épp most ereszkedett be a
gyéren kavicsos utcán, közben figyelmét neki is lekötötte az esemény.
Hirtelen bevárta a másik kettőt, és együtt mentek tovább, lássák, mi
baj uralkodik a szerencsétlenen. Közelebb érve észlelték, némi kellemmel, hogy mégsem a betegség, inkább az ördög kínozza szegény
párát.
Késő délután volt már, szombati nap, ilyenkor egy kicsit minden
lelassul a faluban, az élet is. A Nap is sokszor úgy szeretné, ha minél többet maradhatna fönn ilyenkor, jólesik neki is hallgatni az utcai
padokra kiülő emberek mondását, meséit, és talán filkózni is tudna,
annyiszor látta már, miként okoskodják errefelé azt is.
Ilyen volt ez a mostani időtáj. Istókra ez is hatással volt talán. Látván hogy emberek érkeznek eléje, megpróbálta lekaparni arcáról az
odaragadt görcsösséget, amit a rángató nevetés nyomott oda, de nagyon nem ment neki. Két kezét fejére emelte és úgy próbálta jelezni,
nem részeg ő, hanem hadd lássák, nagyon is komolyan cselekszi a
nevetést.
Mozsi’bá jó közel húzódott Istókhoz.
Na?
A kérdés fel volt téve, a másik kettő is közelebb húzódott hozzájuk.
A házak felett egy holló repült el nagy csárogva, megtörve a válaszra
várás csendjét, mely azonnal visszaállott még egy kicsit, mert Istók
51
nem tudott hirtelen válaszolni. Egyszer csak komoly arcot vágott, kezeit leengedte, és a templom felé nézett. Felvett egy kavicsot a pad alól
a fű közül, és azt nagy célzással eldobta valamerre.
Mózes bá! A világ megbolondult! Tuggya?
Az öreg erre a hírre hirtelen nagyot köpött az útra. Csalódottan
fordult el a figurástól, kicsit bosszús lett, hogy semmi újat nem tudott
meg. Felegyenesedett, majd egyenesirányt célba vette a kocsmaajtót,
hogy oda belépjen, ám Istók megfogta a karját. Háta mögül egy sörös
üveget vett elé, újdonság volt ez a faluban. Beleivott nagyokat nyelve,
és rövid böffenés után visszahúzta az öreget maga mellé.
– Mózsi’bá! A világ megbolondult! – és elgondolkodva nézett
maga elé.
Nézett még egy kicsit az öreg Istók szemébe, majd bajusza megereszkedett. Föltette Istók fejére a földön heverő sapkát és azt mondta:
Meg! Láccik.
A kocsmában akkora volt a csend, hogy az ember szinte zavarba
jött, ha megszólalni akart volna. A legyek sem zümmögtek, talán a
szárazság csinálta ezt a csodát. Koppant hirtelen egy pohár, Mózsi’bá
kiitta poharát, azt tette le az asztalra. A kocsmáros unottan várta,
hogy végre valaki megszólaljon, de nem lett belőle semmi.
Kint hirtelen valaki elkezdett röhögni, és egy üveg is csapódott
közben valaminek. Az öreg ránézett a kocsmárosra, de az csak egyet
biccentett az irka felé, ebből megértette azt az öreg, hogy Istók újból
hitelbe iszik, és a törött üveg, biza, majd feljegyzésre kerül. Kiivott az
öreg még egy pohár sört, amitől kicsit megnyugodott, aztán jólesően
hátradőlve nyugtázta, most már jól telik a nap. A törött üveg után kint
újra csend lett, bent még nagyobb. Két vendég volt még az öregen kívül,
kártyáztak hátul, a nyitott ablak mellett, de olyan lassan művelték azt a
játékot, mintha rajta múlna, kinek mennyit fog az ősz hozni, kenyérben. Nagy dolog a filkózás, de annak is egyszer csak vége lesz mindig. A
vesztes szomjúságból, a nyertes pedig önbecsülésből iszik ilyenkor egy
nagy kortyot. Ennél az asztalnál bort ittak, jó küküllőmentit.
Mózsi bá figyelte, akaródzott neki is egy kicsit filkózni, de túl korainak érezte, így inkább egy újabb pohár sört kívánt magának. Komó-
52
tosan leült és nézte az alvó kutyát, aki egyik asztal alatt aludt, csendesen. Kint valaki felröhögött, aztán nemsokára újból és újból.
Kínozza a gyehenna azt az Istókot valamiért. Senki sem válaszolt,
hanem a kocsmáros ellenben elkezdett csuklani, majd kicsidenként ő
is nevetni kezdett. Arcát tenyerébe fektetve, egyre jobban és jobban
elkezdett nevetni. Az öreg bambán nézett fel és maga köré. Nem értette, mi történik. Ránézett a kártyásokra, azok arca merev volt, egyikük
erősen rágta a fogpiszkálót és, mintha erőlködnének, úgy kártyáztak.
Ivott egy kicsit, majd lassan visszaeresztette a poharát az asztalra, és a hirtelen beállott csendet kihasználva, ránézett a kocsmárosra,
szemöldökét újra megemelve, kérdezni akart valamit, mire kintről
valaki újra felröhögött, erre a kocsmáros képe újra kigömbölyödött,
és, habár próbálta visszatartani magát, elpirulva, újra ő is folyatta a
bolondulást.
Van úgy sokszor, hogy az ember csodálkozva veszi tudomásul környezetét, próbál rájönni, mi is történik, de itt ez most Mózsi΄bának
nem sikerült. Megrettenve vette tudomásul, hogy itt valami különös
dolog történik. Nem kérdezett hát semmit, hanem komótosan felállott, és megköszönve a veres fejű kocsmárosnak a fogadást, letett há-
rom lejt az asztalra, s mint kinek gerendából van a nyaka, megfordult
és kilépett az ajtón. A két kártyázó ember most letette a kártyát a kezéből, egymásra nézett és hangosan kirobbanva nevettek.
Kint kicsit megnyúlott az árnyéka mindennek.
Istók ült a padon hosszában és nézte a kilépő öreget. Az öreg gyorsan odanézett, majd kétkézre fogva kalapját, elindult a templom felé.
Kicsit dühös volt, mert érthetetlen módon, furcsa dolog történt vele
itt, a kocsma körül. Ment az úton és vigasztalta magát, nemsokára
odaér a lányához, és biztos jól megvendégelik töltöttkáposztával. Látta maga előtt a szép, friss káposztába tekert húsgombócot, és kéjesen
gondolt arra, utána kiülnek a kapuba az eperfa alá, és jót beszélgetnek.
A templom után béfordult a kis utcába és hirtelen megállott. Rájött,
a nagy gondolatoktól nem vett észre valamit az imént. Visszafordult
és látta, hogy a sarkon, Dézséknél sok ember van az udvaron és felfelé néznek. Valaki jön is kifele, és nevetését visszafojtva megy lefele.
53
Bement az udvarba, akkor látta, amit a többiek, Dézs a tehenén ül
részegen és kurucnótákat énekel a hozzá kijött szuronypuskás csend-
őröknek. Meztelenül.
Ült a tányér előtt már egy ideje és nézte, milyen viccesen tekeredik a káposzta a tányérjában. Néha felnevetett és nézte, hogy mikor
jönnek vissza a veje meg a lánya, az utca végiből. Megfogta a kanalat.
Felszedett egy darab gombócot és szájához vitte. Megette. Majd rázni
kezdte a nevetés. Erősen. Majd hangosan megjegyezte:
– Na Mózsi! A világ tényleg megbolondult

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.