Izsák álma

Úgy hasított bele a kasza éle a harmatos sarjúba, az ember szívesen
hallgatta így, virradatban. Ásított még a völgy a fennsík alatt, érezni
lehetett, jót álmodhatott.
A fenyves a fennsík tetején épp beretválkozott. Nagy fehér habok
voltak orcájára tapadva, melyeket majd a Nap éles sugara fog feloszlatni, kolompok zenéjére. A madarak kiimádkozták magukat, néhány
jókedvű fújta csak a reggeli misét az erdők mélyén, nekik különösképpen tetszett ez a mai ébredés.
Kicsit cuppogott még a föld az ösvényen, mikor felfele jött. Az-
óta pár renden túl van és elégedetten pökött tenyerébe, majd újra
és újra nekifogott. Jól esett neki ez a reggeli művészkedés. Egyedül
itt fenn a hatalmas fennsík, olyannak tűnhetett a mennyországból
nézve, mint egyetlen szolgája az Istennek, kit utolsónak a földön
hagyott. Legyen, ki reggeliben rendet csináljon ezen az isteni színpadon, legyen mit nézni onnan fentről az angyaloknak, ha netán
elunnák a sok citerázást.
Arra gondolt Izsák, mert így híják a falubeliek őt, és illik megnevezi itt is, arra gondolt, talán van itt már olyan madár az erdőben, ki volt
már ott, messze túl a tengeren, Amerikában. Hej, de megkérdezné
tőle, nem-e látta talán az ő babáját ott arrafelé. Hiszen az se lehet akkora nagy ország, hogy a madár ne járhatná be. Ott is falu van biztos,
csak a tengernek partján és a mezőn dógoznak ott is ejsze az emberek.
Ha meg nem, akkor is, csak kiülnek szalonnázni délben a gyár elé,
akik abban dolgoznak. Látott már gyárat, mikor Segesváron volt katona. Annak a tetejét ők fedték be, oda voltak egyszer besorolva munkára. Az olyan gyár volt, hogy szőnyegeket szőnek ott, de mán nem is
emberek, hanem nagy gépek. Erről sokat mesélt még a faluban.
Erzsi, az családostól hajóra szállt, ment velük apjuk, anyjuk, testvé-
rei mind. Egy éve mán annak. Levelet ígért ugyan, de az olyan meszszire lehet, még nem ért ide. Ejsze, majd csak ideér hozzá. Emlékszik,
35
mielőtt elment volna, sokat beszélgettek a kapualjban arról, hogy ott
a nagybátyja aranyat kapott a fődön, a patak partján. Ezért hívja ki
az egész családot. Na, de miért kellett ezért kimenni Erzsinek oda?
Hiszen ott még a pityóka is más, és káposztaléivás nélkül eszik a sült
kolbászt. Pedig Erzsi azt úgy szerette. Azt mondták neki, ott annyi
homok van, hogy abból egész Hargitát be lehetne keríteni és vissza.
Kicsit megállott, és bényúlt a zsebibe. Azt a zsebkendőt, amit most
elővett, nagyon féltette, mindig nagy gondossággal volt hozzá, hogy
véletlenül el ne tűnjön a nagy bánatába, gazdája után. Azt mondta
Erzsi, az apja és testvérei aranyat fognak keresni, oszt majd hazajönnek és 4 tehént is fognak tartani, olyan gazdák lesznek. S akkor neki
is jut majd, és abból házat építenek s akkor majd elmehetnek a paphoz, adja őket össze. A tél elejin hazajött ugyan egy falubeli, az bányá-
ban dolgozott és azért jött vissza, hogy megnézze az anyja sírját. Na,
az mondta, hogy talán úgy véli, Erzsit látta egy komédiában, valami
nagyságos asszonyt szerepelt, és azt mondták, hogy kivetítik. Hát bizony ő akkor jól megmondta a falubélijének, hogy bizony Erzsit senki
ki ne vetítse. Ne csúfondároskodjon már vele, s azzal ott is hagyta,
feléje se ment, pedig harmadik szomszédja.
Elmosolyodott. Még hogy Erzsi. Komédiázzon. Hogyne. Erzsi
olyan jól tud kapálni és fonni, és nem fog ilyen szégyent űzni magá-
val. Még hogy komédiázzon. Biztos nem az ő Erzsijét látta a Pista.
De szeretne most madár lenni, jön az ősz, és úgysem jut minden
madárnak erdő Afrikában, ő bizony Amerikába repülne. Úgy igyekezne, hogy sebesen. Aztán addig repülné ott körbe a falvakat, míg
meg nem találná Erzsit kapálni. Na de, ejsze ott most tél van. Akkor pedig a fonóból kihallatszana a hangja, hiszen mindég olyan szé-
pen énekel az ő nádszálvékony, feketehajú Erzsije. Mindég ráhagyták
a nótakezdést. Pista azt mondta neki, azt a lányt, kiről ő úgy gondolja az volt Erzsi, na azt Elisabeth Carpenternek hítták a komédiába’.
Így leírta neki papirosra. Az ő Ács Erzsijét. Annak párja nincs pedig.
Mindég mosolygott és vidám volt. Nem engedné! Komédiázni ?
A kolompok hangja felébresztette álmaiból. Jöttek a tehenek át
a másik fennsíkra a völgyből. Már kezdett felszáradni.
36
Nem is húzott úgy a kasza, mint hajnalban. Valahol egy madár
ismerősre találhatott, mert nagyot vinnyogott örömibe, és a szél is
csendesen elkezdett hűvösen fújni. És lemosta a beretvahabot a magas fenyők tetejéről fel az égbe, szolgáljanak felhőként tovább a mai
áldott napon.

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.