Kevés mint…

Gondolataimban olykor elhamarkodottan zavargok és méggyorsabban hitetlenkedek olyan dolgok felett melyeknek csak úgy van értelmük ha kiemeljük őket a realitás mögül és mint szép fantazmagoriákat kiteszünk őket képzeletbeli kirakatok üvegfalai mögé, hadd legyen amin csodálkozni Mert teremtette volt az Isten az embert a maga szép hasonlatosságára csak épp az a baj, hogy olyan ésszel áldotta meg mely való és hiteles a felfedezésekre és ezáltal a merészségre, de amint tudjuk ezen merészségekhez kell egy kicsi tudatlanság is. Hiszen ha mindent olyan jól tudnánk, bizony nem mernénk az ismeretlenbe úgy belevgni, hogy ne tudnánk az mivel is jár majd. 
Egyik ilyensfajta merészség ami a mai világban fellehető nem más mint a mai emberek indukált tanulási vágya. Elnézést rosszul fogalmaztam, nem is tanulási vágya hanem hite abban, hogy ha egyszer arra mutatják neki az utat, biztosan arra fényes jövő is várja majd. Hitetlenkedve figyeltem a napokban a nemcsak erdélyi hanem egész romániai sajtóban fellehető mondásokat miszerint olyan sok a tiszavirág életú középiskolás mint kákán a csomó. És meglepődve olvasom a legtöbb szülő magyarázatát, miszerint csakis a tanerő a hibás meg a kamerák azért, hogy a kedves tanulni kényerített gyermeknek nem sikerült az érettségije. Emlékszem annakidején mikor kábé akkora lehettem én mint most csak sokkal vékonyabb, hogy a magasságos kilencedik osztályba kerülve derült ki, miért is voltunk oly kevesen ebben az országban liceumisták és miért voltunk annakidején annyian oly sok szégyenletes szakiskolások. Kevesen, de megértettünk. Sajnos ez a tendencia változott és mostanában sokkal többen állanak értetlenül a magasságos liceumi érettségizés utáni eredményeket nézve. Hogy miért? Ezt már elég sokan elmondták az elmult években. Sajnos semmi eredménnyel. No persze most nem tudna senki sem választ adni, hol vannak a szakiskolák. Mert jó kérdés az, hogy a szulő szégyellte-e gyermekét oda iratni mig lett volna hová vagy csak az internet és az illuziókeltette varázsa okozta egy csomó generáció utálatát a munka iránt. Egy illuzió mely szerint egy fényes érettségi után csak az elismerés és a jólét következne hovatovább nemhogy szakmt nem tanul a gyermek de még az ízét is el vesziti a gyakorlatnak merthogy legtöbben inkább a virtuális világba keresi szabadidejét eltölteni vagy talán értelmetlenül mobilon zenét hallgatni, parkokban, utcákon úgy, hogy azt élvezni sem lehet a gyenge dobozhangok miatt. Nemcsak tudatlanok hanem botfülüek is leszünk lassan igénytelenségünk végett. Legtöbben felnőnek liceumistaként ugy, hogy fogalmuk sem lesz arról mi is a munka mert majd jön egy diploma és azt hiszik majd természetes lesz az, hogy munkát ajánl valaki.
Akkora koromban, én nem tudtam konkrétan hogyan legyen, viszont hajlamosságot éreztem a turisztikával kapcsolatos munka iránt, erdőket szerettem volna gondozni, embereket tanitani arra, hogy szeressék a természetet és szeretettel dolgozzanak benne. Mint elképzelés, szakmának akkoriban kissé furcsának hangzott, így alternativaként döntöttünk ugy, hogy az anyagiak miatt nem kerülök más városba, hol ezt már kilencedikesként tanulhatom, hanem liceumosta leszek, hogy majd jobb jövöben reménykedve olyan szerű tecnikumot végezhessek mely segit majd ilyen doméniumban elhelyezkedni. A csapda itt is az volt, hogy egyetemig eljutva nehezen ment olykor a latin avagy a kémia de elszenvedtem és érettségiztem. Jött a nagy hopp, akkor mégis mérnöki avagy tanári. Második mellett döntöttem és a sors is döntött igy végülis turisztikai végzettséggel oda jutottam, hogy senki sem vett fel dolgozni mert nem volt elég tapasztalatom. Igy elkeztem a magam utján járni és lettem aki vagyok. Marketinges. Kihasználva az állam butaságát ebböl is diplomát szereztem, okosan. Mert kell a papir.Ugye.
És erre a pairra hajlik mindenki, jobbra is, balra is. Mert a papir, és tényleg így hiszi a legtöbb naiv gyermek, azt hiszik, hogy az majd mindent elindit ami jó és csak profi munkahelyek felé nyilnak majd lehetőségek. Frászt.

Azt hiszem, az erdélyi öntudat erejét, az erdélyi családok erejét, biztonságát az fogja megszabni ha most azonnal de azonnal megszünnének a magán egyetemek azon fiokjai melyekre csak ugy, felvételi nélkül lehetett bejutni. Emberek ! Ezzel senki nem segit senkinek mig ilyenek vannak! Ezzen nem segitünk a szegény „nebulónak” mert, szegénynek nem volt pénze államira, bocsának esze sem llamira bejutni. Én sem jutottam be annakidején elsőre.Sem másodikra. Harmadikra. De versenyvizságval. És sokan lemaradtak. Na nem azért mert én okosabb lennék. Dehogy, Azért mert akkor még tanultunk ahhoz hogy bejussunk valahova és ugyancsak megvoltak azok is kik nem akartak eleget tanulni. De lehet, hogy okosabban is tették, hogy nem tanultak mert sokuk jobban él mint én. Akkor azok az idők jártak mikor még hittünk kicsit a felsőoktatsban de most ? 
Továbbá, az határozná meg akár tíz éven belül edélynek a sorsát, ha mostantol minden évben szakiskolák ontanák a szakembereket mert akkora hiány van belölük! És egyre nagyobb a hiány! 
Javasolnám a kulömböző városok szakiskola igazgatóinak, inditsanak el olyan interakciót más városokkal mely a csere, pontosabban a diákcserét favorizálná. Sok gyermek ugyanazon város ugyanazon szakiskola padjaiból levizsgázva, ugyanazon városban kis eséllyel kapna munkahelyet. De ha más városból jönne ide pár diák olyan szakot tanulni ami ott nincs, és innen menne pár diák más városba olyan szakot tanulni ami itt nincs akkor sok baj megoldódna. Mert ezt lehetne ugy is rendezni, hogy ezek a gyermekek egymással cserélnének gyermekszobát. Igy megoldodna az a gond, hogy azért nem tanult olyat a a gyerek amit szerente mert nem volt rá pénzügyi lehetőség alblérletbe küldeni. És ezen lakáscsere programok mellett van még sok olyan lehetőség melyre nem épitünk. Pedig kellene.

Jó vegyesen leírtam egy véleményt. Senki ne vegye magára. Azok sem kinek nem sikerült az érettségijük mert nem hibásak. Sajnos a rendszer nem jó.És ez a rendszer bennünk van emberek. Nem a tanugyminisztétiumban, nem a tanárokban és nem a tanfelügyelőségekben. Hanem bennünk. Mert nem gondoljuk t rendesen, mi is lenne IGAZÁN jó gyermekünknek ha majd felnő. Ezek után még mindig azt hiszik, hogy a diploma a fontos? Vagy az, hogy a gyermek feltétlenül próbljon meg azért … olyanokat tanulni amihez semmi kedve. Főleg, hogy nem is tudja mit ér el vele. Kérdezték mr legtöbb liceumistát, mi lesz ha nagy lesz ? Tisztelet a kivétel. Remélem senkit nem sértettem meg.

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.