Menet-rend

            Szép, kedves késő tavaszi nap volt. Épp tértem volna az állomás felé a Bogát utcából mikor egyik kedves ismerősömmel találkoztam. Azonnal volt miről beszélni, pár perc múlva ültünk a négyes számmal megjelölt tábla alatt egy padon. Beszéltünk mindenről, de fölég az utak minőségéről. Köztudott volt akkoriban, hogy Marosvásárhely és Dicsőszentmárton között volt egy nagy hopp. A csergedi Tető túloldalán az út leszakadt volt, alig lehetett menni, egyesek bátrabbak a régi szőlősök közötti régi utakon próbáltak leereszkedni Mikefalva fötutcájára, hogy majd onnan menjenek tova Dicsőszentmárton, netán még tovább, -Balázsfalva felé.

Elsőéves voltam a turisztikán, felnőttnek éreztem magam, bátran cigarettáztam mint a többi „velemszerű”, akkoriban nagy divat volt az egyik piros-fehér dobozos cigaretta. Abból kínáltam meg barátomat és együtt füstöltünk tovább. Körülöttünk elég nagy tömeg gyűlt össze, mindannyian ezen buszt várták, beszédükből ítélve volt közöttük ádámosi, szökefalvi de volt ott csergedi is. A csatornás cigányok kissé jobbra vártak egy csoportban, vitatták mennyit adjanak majd a buszsofőrnek. Na, hogy szavamat ne veszítsem, ebből a tömegből olykor ki -kivált egy egy ember, irány a jegyiroda majd jött vissza ugyanazzal a szöveggel, hogy még sehol semmi.

Már félórája kellett volna utaznunk de a busz nem jött. Lassan több „ismerős” fedezett föl minket a tömegben, így a következő órában már minden cigarettám elkínáltam, no nem szeretném azt mondani, hogy elcsövezték mert szívesen adtam. Nagy későre mire a gyújtom is elveszett mert a tömegből valaki kölcsönkérte, végre megjött a régi. sárga busz. Hosszú volt, csuklós és három ablaka helyett hátul péfélé zárta el a külvilágot a belső motorina szagú áhítattól.

          „Z” úr volt a buszos. Ennek nagyon ugyan nem örvendtünk mer tudtuk, hogy kegyetlen hőség vár minket hazáig, allergiás volt a nyitott ablakokra, mindig megállott ha valaki felnyitott egyet és lecsukta. A busz széles arccal nyomult be elénk, a tömeget szinte, hogy hátranyomja, orromon éreztem az szélvédő érintését.

Barátommal akkor láttuk meg, hogy kis kerülővel megyünk ma haza, a fehér busztáblán azt írta, hogy most az egyszer nem Cserged felé megyünk.

”Z” úr felismert minket és intette, ebből most az egyszer tényleg kerülő lesz és közben eltett egy félig megevett hagymát a hozzá járó szalonnabörrel a volán alá.

        Oldalunkon mint élményvadászok, előbb csatornások ültek fel, nagy zajjal. Pénzemet előkészítettem, közben gondolkodtam erősen, ez nem lehet igaz, itt legalább nyolcvan ember van. Ide én nem fogok felülni, abból úgyis csak felállás lesz, a székekre imitt amott a felülök már elhelyeztek pungát, újságot, ki mit kapott még aszfaltot taposó ismerősétől az ablakon keresztül.

Sikeresen buszpadlót érezhettem mégis lábaim alatt nemsokára és barátom unszolására mégis elkezdtem én is nyomulni hátrafelé a buszban, ugyanis hátam mögött valahogy még mindig sokan voltak.

Meleg volt. „Z” úr már kiabálva tépte a hagymaszagú „bileteket” és attól volt kiakadva, hogy mindenkinek a jegy mellé ugyanarra kérdésre kellett válaszolnia , -igen kerülővel de Dicsőbe is megy a busz”. Talán negyedóra telt el mire mindenki felült, csak egy Carpatit szívó nénike volt még lent. Figyeltem mert csak arra nézhettem szorultságomban. Senki sem volt a lépcsőkön, a nénike még egyet szívott a Cárpáti ból, feltekintett, majd felkiáltott „Z” úrnak :

       –    Dá, ungyé meré kursza aszta ?

„Z” úr, letörülte rövid hajáról az izzadtságot a szélvédő törlővel majd a hirtelen lett csendben visszaszólt igencsak hangosan :

       –   Lá Madrid tánti, lá Mádrid.

A nénike eldobta cigarettáját majd sírva felkiáltott :

       –   Dá, …. trésé prin Báláuséri ?

Nem tudom, de azóta ha ezen az vonalozom járok, mindig eszembe jut ez a jelenet. No nem másért de annyira vicces volt, hogy nemcsak Balavásárig hanem Dicsőig, a buszvezető „Z” úr a nagy meleg mellett a folyamatos nevetőgörcstől kellett törölje homlokát.

UI:

Románból magyarra :

–  Da unde merge cursa asta ?

–  La Madrid tanti, la Madrid !

–  Da, tece prin Balauseri ?

Hová megy ez a busz kérem ?

Madridba néni, Madridba.

De ugye megáll Balavásáron ?

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.