Nagy baj

Hideg eső esett. Bagoly Gyuri felnézett az égre és hunyorgott. Nagy
baj érte őt az este.
Teli volt a szíve keserűséggel, olyan volt, mint mostan késő ősszel
a megáradt patak. Fekete és zavaros. Emlékszik és szenved, de erősen.
Tegnap a bálban úgy eltáncoltatták Zsuzsit előle, a híre sem maradt
meg utána. Nekidőlt a tornác egyik gerendájának, mire az akkorát
nyekkent bánatának súlyától, szinte elejtette a házat…, melyet a fejére
építettek. Csúnya, esős idő vót. Arra gondolt, semmi kedve most élni.
Fenn, az eresz alatt volt egy kicsi doboz, tele gyermekkori emlé-
kekkel. Eszébe jutott, nagyapja régi pipája is benne van. Fájó lelkét
ellökte a gerendától és bizonytalanul ráállott egy nagy disznótökre.
Leemelte a dobozt és belekotort. Első, ami a kezébe került, egy nagy
gesztenye vót. Nagy, barna gesztenye, a Zsuzsi adta neki… hej, akkor
rég, mikor nagyapja elvitte először a falu iskolájába. Be is íratá akkor
évi 10 koronáért és két véka életért. Hát, ű akkor úgy félt a tanítótól,
kifutott a jegyző szobából, ki az udvarra. Ott játszott a Zsuzsi az iskola udvarán és akkor adta neki ezt a nagy barna gesztenyét. Csuda,
hogy ezen az idő nem fogott. Bezzeg a Zsuzsin.
Megdörgölte szeme alatt kicsit az orcáját. Így látta ezt nagyapjától.
Majd emlékeiből a taktikát megelevenítve, egy kisebb sóhajjal együtt
kifújta a pipából az éves port. Nagy, kérdőjel alakú pipa volt az, fejjel
áll lefele az ember kezében, kissé szürke, itt-ott megégve.
Kicsi nyár lett most lelkében. Az öreg mindig akkora komolysággal szokta tömködni ezt a pipát. Nagy dolog kellett történjen a világban hirtelen, hogy arról elvegye a figyelmét, amibe most belekezdett.
Emlékszik, mindig úgy ült az eperfa alatt az öreg, mint egy kiskirály,
míg füst volt a pipájában, és nagyokat hallgatott olyankor.
Észre sem vették, mikor bejárt a kamrába, majd visszalépett a tornácra. Egy marék dohány volt a zsebében. Ráült a nagy, sárga tökre s
tömni kezdte a pipa száját. Fülében az esti muzsika hangjai idegenül
14
visszahangzottak, torkában még mindig érezte az este ivott pálinka
égető, tüzes dühítő ízét. Először ivott pálinkát életibe. Tömte a pipát
és arra gondolt, nem is olyan jó dolog a pálinka, és a Zsuzsinak is talán egyszer megjön az esze. Pedig, úgy eltáncoltatták előle. Haj ! Szé-
gyellte is. Bezzeg, a nagy, piros Rozi, azonnal vigasztalta volna őt egy
táncért. De neki már nem kellett sem tánc, sem ölelés, a pálinkát is
csak azért itta, mert a többiek előtt nem akart szégyenbe maradni az
ivóban. Rossz aggodalma lassan kezdett elpárologni, vére azért forrt
még. Az eső nagy loccsanásokkal szemtelenkedett bele az udvar kis
pocsolyáiba.
No, egye fene! – mondta, és csipkedve fogta a parazsat a dobozból. Ahogy azt nagyapától látta, tüzet adott a dohánynak. Mikor az
első füstöt kifújta, úgy érezte most már ő is őséhez hasonlít. Talán
nagyapja azért szítta. Hm. Asszony elleni mérgében. Talán… Szép
öregek voltak, emlékszik. Csak akkor veszekedtek, mikor elfogyott
volt a pipadohány. Arra gondolt, talán nem is olyan egyszerű felnőttnek lenni. Míg gyerek vót, könnyű volt Zsuzsival, most annak is kinyílott a szeme, mint a hetes macskának. A már nagy jány lett, tanító
apja ügyeli, módos férjet szerez majd neki.
Nehéz volt még egy kicsit a szíve, majd hirtelen úgy megnyugodott, lelke is úgy megpuhult, törékeny virágot lehetett volna belecsomagolni. Nem értette, hirtelen mi történt vele. Az eső hirtelen elcsendesedett, mint a lelke.
A nagy, barna gesztenye nemsokára nagy koppanással esett le valahol, a második szomszéd udvarába. Nyakon fogta a pipát, ügyesen
kifújta belőle a hamut, kényelmesen visszatette a dobozba. Az viszszakerült a gerendára, ő pedig eldöntötte, nem fog többé lány után
keseregni. Hiszen még csak 16 esztendős lett a nyáron.
Lesz még bál a faluban és lesz ott lány elég. Ráér ő még felnőni

Minden jog fenntartva

© Szente Cs. János, 2015
ISBN 978-606-646-325-6

Leave a Reply

Your email address will not be published.